1.fejezet

   1.rész

A padlón hangosan hallattszott Nóra magassarkújának ütemes kopogása. Olyan odaadással és figylememmel vizslatta a polcok közötti könyveket , mintha valami nagy dolgok lennének azok. Pedig nem voltak semmilyen egetrengető tárgyak. Mind csupa unalmas, régi, poros és könyvszagú papírhalom ami mindíg majdnem ugyanarról szól . Főleg ezek a modern szerelmesek: van a csaj meg a csávó , a csaj béna , a csávó nem. A csaj szereti a csávót , és ez fordítva is így van , de szerencsétlenkednek párszáz oldalt , a könyv végén pedig összejönnek és a csaj "el se hiszi hogy ez vele történik" aztán boldogan élnek amíg meg nem halnak. Ennyi tömören a lényegük.

   -10 perce itt vagy.- pillantok Nórára.-Gyere már mert felkötöm magam unalmamban.- mondtom neki , majd előveszem a telefonom,hogy perce pontosan csekkoljam az órát, de ebben a pillanatban meglátom magam a képernyőn. Barna hajam a szemembe lóg és kiáll egy tincs ott valahol oldalt. Már megint ott egy pattanás a homlokomon. Egy újjabb. A szemem karikás . Amúgyis unalmas barna szememet nem teszi jobbá , ha karikás. 

    Komolyan mondom , olyan unalmas ember még nincs mint én : átlag méret , átlag kiló , átlag hajhossz , hajszín, és még átlagosan hullámos is . A ruháim megint ugyanolyanok mint minden más tinilánynak , hiszen egy a divat , és ebben a kisvárosban nem lehet kapni olyan cuccot amiből egy , vagy max tíz darab van összesen a városban . Na szóval az is olyan , mint a többi . Komolyan mondom , legalább száz olyan lány van , mint én. 

   Gyorsan eltettem a telefont , ne lássam magam még többet.

  Ami azt illeti , szerintem adoptáltak.Vagy valami hasonló . Anyum szőke hajú és zöld szemű .Apum kék szemű és barna hajú ugyan , de az ő haja göndör. A tesóm meg valami csodálatos sima szőkehajú és kékszemű lány, akinek olyan tengerkék szeme van , hogy még én is elveszek benne. Szépségversenyt nyert, és három éves kapcsolata van. És boldog. És akkor vagyok én, az unalmas csaj , aki nagyon nem szép.És nagyon nem boldog. Ez most meg mégis hogy jön ki? 

  -Oké, mehetünk.- vigyorog rám Nóra és hátradobja göndör vörös haját.

  - Hála  a jó égnek. Már azt hittem, itt halok meg . - motyogom, mire Nóra magyarázni kezd valamit  az optimuzmusról meg a passzív magatrtásomról.

  Utálom a könyveket . A sulit is . Utálom magamat . Azt a hülyét is , aki most szembejön velem, és amiért már megint érdekesnek találom a cipőmet.

  Mindenkit utálok .