6.rész

  Egy héttel mindez után a szobámban ülök és az ablakomon nézem a hulló hópelyheket. Ma kezdett el havazni, de egyáltalán nem örülök neki. Amúgyis pesszimista ember vagyok, a havat meg ki nem állhatom. Fehér. És világít.

   Hamar meguntam a hó bámulását, inkább elővettem a gitárom. Ha már szombat van, akkor pihenünk. Ami nállam abból áll, hogy nem gondolunk se Kristófra, se arra a másik idióra emberre. És az egyetlen dolog, ami ilyenkor kikapcsol, az a zene. Épp ezért betettem egy dalt a laptopomon, maximumra tekertem, közben pedig elővettem a gitárom és találomra pengetni kezdtem egy Green day-számot. Persze, most kérdezgethetitek, hogy miért kell zenét hallgatni akkor amikor gitározol, de engem valahogy ez megnyugtat. 

   Anya kopogott be az ajtómon:

   -Kicsim, nem szeretnél enni valamit ? - kukkant be a szobámba, pedig igazán nem mondtam semmi olyasmit hogy "tessék" vagy "gyere".

   -Nem, most nem vagyok éhes.- hazudok. Alapjában véve éhes vagyok. Csak nem vagyok olyan állapotban, hogy kimenjek enni és jópofizzak egy sort anyának is. Még jó, hogy Zsófi nem él itthol. Bár vele sokkal inkább meg tudok beszélni mindent, mint anyával. De mindegy.

   -Hát jó. - mondta. Örülök hogy ennyivel lezártnak tekintette az ügyet. 

   Amint kilépett az ajtón, a telefonom kezdett csörögni. Hát ma mindeki piszkálni akar? ( Tesómtól kaptam egy kissé szerencsétlen telefont, hogy ne legyek telefon nélkül.)

   Rosszkedvűen nyúltam a utána, majd el is dobtam valahova, amikor megláttam a kijelzőn szereplő nevet és képet: Kristóf. (Oké, a képen én is rajta voltam, mert fele-fele arcunk látszott. A képet pár nappal ezelőtt készítettük. Egész boldognak tűntem.) Nem volt kedvem most beszélni vele. Jól megvoltunk , sokat találkoztunk a buli óta, és tudom is miért szerettem bele azon a részeg estémen : mert aranyos. És kedves. Meg jófej. És jól is néz ki. 

   De ma valahogy nem volt kedvem hozzá. Tudom, tudom: akkor ez biztosan nem igaz szerelem mert mi az, hogy nem tudok örülni neki, és kedvem sincs beszélni vele, meg minden, de...nemtudom . Mindig is furcsa teremtés voltam . Apáék pont miattam váltak el. Nem is tudtam ezt eleinte feldolgozni, nagyon rosszul éreztem magam miatta, de később rájöttem , hogy nem az én hibám ha apa nem tud így elfogadni. Nekem pedig nincs rá szügségem. Jól elvagyok én nélküle is.

   Mivel úgy éreztem, meg fogok fulladni ettől a sok nyomasztó dologtól, fülessel a fülemben írtam egy új dalt. Hobbinak tekintem ezt az egészet: szeretem magamból kiadni mindazt ami nyomaszt dalok formájában. És ezeket a dalokat pedig csak Nóra hallgatja meg. Tehát ez nagyon jó. 

   Valahogy ez után sokkal jobban éreztem magam. És - furcsa módon - pont ebben a pillanatban csörrent meg ismét a telefonom. 

   Ezennel jobb kedvvel nyúltam utána, és meg sem nézve, hogy ki az, beleszóltam :

   - Halló.